Elég jó párkapcsolati kommunikáció I. - Egymásra hangolódás

   Következő írásaimat a párkapcsolati kommunikációnak szeretném szentelni, vagy mondhatnám azt is, hogy a kapcsolati kommunikációnak, hiszen a gondolataim nagy része a témában tökéletesen alkalmazható bármely mellérendelt társkapcsolatban; családtagoknál, kollégáknál vagy barátok esetében egyaránt. Akár a házasságok, akár a barátságok sérülésének hátterében vezető oknak számít a kommunikációs problémák megléte. Túl sok a konfliktus, a felek csak kiabálnak, vagy már inkább kerülik egymás társaságát, vagy csenddel büntetnek, remélve, hogy azzal elérik, hogy engedjen a másik fél. Nincs megértés vagy megérteni vágyás, nincs elfogadás, odafordulás, megoldásra törekvés, a társ meghallgatása- sok esetben egy játszma alakul ki a két ember között, ami arról szól, ki tudja látványosabban érvényesíteni a saját mondanivalóját. Ezeknek a helyzeteknek a feloldására szeretnék több részes bejegyzésemmel gondolatébresztő morzsákat, új lehetséges eszközöket felkínálni.

A kommunikáció alapvető elemei

  Bizonyára már a legtöbbeknek a könyökén jön ki, hogy a kommunikáció alapfogalmairól olvasson, viszont pár/kapcsolati téren nagyon szépen átkeretezhetőek ezek a kifejezések és rámutathatnak olyan hiányosságokra, amikre lehet, hogy nem is gondolnánk. Ahhoz, hogy eredményes kommunikáció valósuljon meg két fél között, szükséges, hogy legyen:

• Egy forrás, egy adó fél, aki kimondja, vagy kimutatja közlendőjét.
• Egy üzenet, egy információ, legyen az akár egy gondolat, akár egy érzelem, amit a társunk tudtára szeretnénk hozni.
• Egy kódolási folyamat, melynek részeként a beszélő olyan formában próbálja kifejezni a gondolatait, melyről feltételezi, hogy a hallgató számára is megérthető.
• Egy csatorna, amin keresztül az üzenet sikeresen továbbítható.
• Egy vevő fél, valaki, aki a közvetített információt meghallgatja.
• Egy dekódolás, vagyis annak folyamata, ami a hallgatóban lezajlik, ahogyan értelmezi az elhangzottakat.
• Egy visszacsatolás, vagyis a hallgató reakciója a hallott üzenetre.
• Egy kontextus, egy tágabb környezet, amiben szerepel a két fél egymáshoz való viszonya, közös tudásbázisuk, ismereteik, tapasztalataik, körülményeik, a jelen szituáció, stb.

A folyamat láthatóan számos ponton elcsúszhat azt eredményezve, hogy két elégedetlen ember találja magát egymással szemben, mert nem tudnak közös nevezőre vergődni. Néhány hétköznapi példán szemléltetve, gyakori hiányosság a társalgásban, hogy:

• az egyik fél magában tartja és csak gyűjti a mondandóját, ezzel is saját frusztrációját növelve (nincs forrás),
• amikor megfogalmazza az információt, csak hiányosan vagy ferdítve teszi azt (nem megfelelő üzenet).
• nem gondol bele abba, hogy olyan módon közli az üzenetet, amit a befogadó fél képtelen lesz értelmezni (helytelen kódolási folyamat).
• olyankor kezdeményez beszélgetést, amikor sok zavaró tényező van jelen, vagy a másik fél nem hallja, nem kapja meg az üzeneteit (csatorna hiánya).
• elkezdi a mondandóját, de a hallgató nem hajlandó fogadni azt, vagy már eleve mással beszéli ki a témát ahelyett, akiről vagy akinek a gondolat szól (nincs vevő).
• a hallgató fél máshogy értelmezi az elhangzottakat, mint ahogy a beszélő szeretné, vagy meg sem érti őket (dekódolás probléma).
• elmarad a kölcsönösség a kommunikációban, a fogadó fél nem reagál a feléje közvetített üzenetre (visszacsatolás hiánya).
• eltérő háttérinformációk birtokában a két fél elbeszél egymás mellett, például a társalgás egyik szereplője jelen sem volt az előzmények során, és úgy várjuk tőle a véleménynyilvánítást (kontextuális probléma).

Egymásra hangolódás

   Ezek közül első körben kiemelném kódolás és dekódolás fontosságát, melyet nevezhetünk akár egyfajta egymásra hangolódásnak is. Amennyiben eredményes párbeszédet szeretnénk lefolytatni társunkkal, érdemes a mondanivalónkat úgy megfogalmazni, hogy a másik fél is megérthesse azt. Gondolhatunk ezalatt egyszerűen arra, hogy olyan nyelven (olyan módon) beszéljünk, amit megért a hallgatóságunk. Nézzünk is meg erre néhány szempontot:

• Vegyük figyelembe a másik fél életkorát!

Különböző életszakaszban különböző témák és problémakörök dominálhatnak, más lehet a párbeszédben szereplők motivációja, érettsége, hozzáállása a saját megéléseihez igazodva. Elképzelhető, hogy egymástól eltérő beszédstílust alkalmaznak, esetleg ismert preferált megszólítási forma, melynek ha nem teszünk eleget, akkor azt a másik fél nehezményezheti, ezzel megakasztva a kommunikáció folyamatát. A félreértések elkerülése végett csak akkor használjunk szlenget, ha tudomásunk van arról, hogy a társunk megérti azt.

• Vegyük figyelembe a másik fél mentális képességeit!

Ha azt figyeljük meg egy beszélgetés során, hogy a partnerünk nehezen érti meg az elhangzottakat, érdemes egyszerűbben fogalmazni. Ha láthatóan nehezen emlékszik vissza bizonyos eseményekre, célravezető lehet azokat újra összefoglalni, ezzel is segítve a felidézést. Figyelmi problémák esetén törekedjünk nem hosszú körmondatokat alkalmazni, hanem inkább a lényeget kiemelve fókuszpontokat nyújtani a beszélgetés menetét illetően. Csökkentheti viszont a párbeszédben az információ átadásának eredményességét, ha ezekre a nehézségekre látványosan rámutatunk vagy számonkérjük érte a másikat. A legtöbb emberben frusztrációt vagy szégyent kelt az, amikor szembesítik egy gyengeségével, főleg, ha azt társaságban mások előtt teszik, így természetes lehet az, ha ellenségesen vagy elzárkózóan reagál, függetlenül a párbeszéd eredeti témájától. Más helyzet az, amikor valakinek az aktuális állapotában észlelünk kiugró mentális eltéréseket, és diszkréten, aggodalmainkra építve szóvá tesszük azt.

• Törekedjünk a gondolatainkat tisztán és érthetően megfogalmazni!

Ha nincs rá szükség, ne tömjük tele a mondandónkat idegen kifejezésekkel, szakszavakkal, főként, ha azok nem képezik a szakmánk vagy mindennapjaink részét (kontextus!). Közlendőnk tartalmát lehetőleg ne utalgatással és ködösítéssel társítsuk, hiszen úgy tévesen is értelmezhető, merjük felvállalni azt! Beszéljünk érthető hangerővel, átlagos módon szemkontaktust tartva, ezzel is jelezve, hogy elköteleződtünk a párbeszéd fenntartása mellett, figyelünk, elérhetőek vagyunk. Meglepő, hogy az elvont kifejezéseket mennyire különböző módon értelmezik az emberek, ezért a félreértések elkerülése végett érdemes ezeket kifejteni, hogy pontosan mit is értünk alatta. Például, ha közöljük a párunkkal, hogy több törődést szeretnénk, lehetséges, hogy értetlenül fog nézni ránk, hiszen ő úgy gondolja, hogy már így is elég energiát belefektetett ebbe a kívánságba, és nem érti, hol jelentkezhet a hiány. Ilyen esetben előfordulhat, hogy olyan formában érkezik a törődés, amit a partner nem érez fontosnak vagy fel sem tűnik neki, hiszen nem a gondoskodás ezen formáira vágyik. Eredményesebb, ha kifejtjük egy-egy példán keresztül, hogy pontosan milyen figyelmességekre is vágyunk, mint hogy ráhagyjuk a másik fantáziájára a dolgot.

• Tartsuk tiszteletben a másik fél személyiségét, jogait, szabadságát!

A párbeszéd egy kölcsönös folyamat, mindkét félnek egyformán fontos a megnyilvánulása, hogy a kommunikáció előregördüljön. Hagyjunk időt és teret, hogy a partnerünk is kifejezhesse nézeteit, reagálhasson, végigmondhassa a saját gondolatait. Törekedjünk kontroll alatt tartani a heves érzelmeinket, hiszen az megakaszthatja a társalgást. Amikor egy felfűtött eszmecsere kiabálásba torkollik és a felek képtelenek indulataikat megzabolázni, általában megszakad az eredményes kommunikáció: repülnek a sértések, a régi sérelmek, a minősítések, dominancia-harc kezdődik. Kiabálva és káromkodva nem fogjuk tudni átadni az információt, mert a legtöbben ilyenkor vagy felhúznak egy védelmi falat a megélt támadás ellen vagy hasonló módon visszatámadnak. 

És akkor mégis mi a leghatékonyabb megoldás? Hogyan fejezzük ki az indulatainkat, sérelmeinket? A következő bejegyzésemben az asszertív kommunikációt szeretném ismertetni válaszként.