Hogyan válasszak szakembert? II. rész: Végzettség és kompetencia
Az előző részben a szimpátia témaköré csoportosítottam gondolataimat, vagyis hogyan értékeljük szimpátiánkat vagy ellenérzéseinket a szakemberválasztás vagy a később kialakuló folyamatok során. Ebben a részben a végzettségek különböző típusairól, módszerekről szeretnék írni nektek, hogy könnyebben értelmezhessétek a választható szakemberek profiljában megadott információkat, és megfelelő döntést hozhassatok a problémáitok ismeretében arra vonatkozóan, hogy milyen fajta segítség válna a leginkább előnyötökre.
Mi a különbség a pszichológus, pszichiáter, szakpszichológus és pszichoterapeuta között?
A pszichológus alapvetően a pszichiátriai kórképpel nem rendelkező sine morbo (betegség nélküli) klienseket segíti elakadásaikon való túllendülésen, önismeret szerzésében, életvitel vezetésében, klinikai szintet el nem érő nehézségek megoldásában. A szakpszichológus valamilyen irányban szakosodott, vagyis a pszichológusi kompetencián felül: a pszichiátriai értelemben véve egészséges kliensek súlyosabb, krízis jellegű elakadásaiban nyújthat segítséget (tanácsadó szakpszichológus), a munka és szervezetek világában tevékenykedhet a cégek illetve a dolgozóik érdekében (munka- és szervezet szakpszichológus), aktívan részt vehet szomatikus betegellátásban és különböző egészségfejlesztési területeken (alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus/egészségfejlesztő szakpszichológus), segítséget nyújthat nevelési- és oktatási intézményekben (óvoda- és iskola szakpszichológus/ pedagógiai szakpszichológus), elősegítheti a szexuális egészség fejlesztését és felvilágosításokat tarthat (szexuálpszichológiai szakpszichológus), foglalkozhat a sportoló emberek teljesítőképességével és a sport pszichés hatásaival (sportpszichológiai szakpszichológus), illetve felállíthat klinikai diagnózist és esetet vezethet (klinikai szakpszichológus). Vagyis a klinikai szakpszichológussal jutottunk el arra a határra, hogy ő már nem csupán sine morbo kliensekkel foglalkozhat, hanem rendelkezik kiterjedtebb tanulmányaiból kifolyólag jogosultsággal klinikai esetek vezetésére is. A pszichoterapeuta további képzéseknek veti alá magát annak érdekében, hogy a pszichiátriai kórképekkel rendelkező klienseket akár hosszabb pszichoterápiás ellátásban részesíthesse. A pszichiáter egy külön kategóriába sorolható, ugyanis nem bölcsész, hanem orvosi alapokra helyezi ellátását az egészségügyi rendszerben, egyedül ő jogosult a különböző kórképek kezelése céljából gyógyszereket felírni. Amennyiben elvégzi a pszichoterapeuta képzést, ő is tarthat terápiát, ennek hiányában azonban nem.
Módszerismertető
A pszichológiai végzettség megszerzése után (vagy már akár azzal párhuzamosan is) a szakember számára lehetőség nyílik módszerspecifikus képzések elvégzésére, vagyis elsajátíthat egy módszert, amelyet a későbbiekben beépíthet a kliensekkel folytatott közös munkába. A pszichológusok profiljait nézegetve számos módszerbe beleütközhetünk, néhány gyakrabban előfordulót fogok bemutatni a következőkben. Ez előtt viszont fontosnak tartom kiemelni, hogy az a szakember, aki nem sajátított el külön módszereket még lehet ugyanolyan jó, mint az, aki sorra járja a képzéseket és végzettségek garmadáját sorolja fel saját ismertetőjeként. Akkor érdemes a szakember kiválasztásánál a módszereket is számba vennünk, hogy ha van olyan, amit mindenképpen el szeretnénk sajátítani vagy néhány speciális problémakörre kiemelten hatásosnak tartják, ezt pedig itt már klinikai vonatkozásban értem.
Íme tehát néhány a teljesség igénye nélkül:
Autogén tréning: Testfókuszú, relaxációs módszer, melynek keretében a befelé figyeléssel magasabb fokú önismeretre és hatékonyabb stresszoldásra nyílik lehetősége a gyakorlójának. Relaxáció és imagináció (módosult tudatállapotban történő képhívás, illetve spontán megjelenő képekkel való munka) kombinációja.
Szimbólumterápia: Az autogén tréningre jellemző módosult tudatállapotban spontán megjelenő belső képek szimbolikus, mélyebb szintű feldolgozásával foglalkozik.
Kognitív viselkedésterápia (CBT): Ennek a terápiás módszernek a célja, hogy feltérképezzék vele a negatív vagy irracionális gondolkodási folyamatokat és viselkedési formákat, majd ezek helyett új, a meghatározott célok elérését támogatóak kerüljenek kialakításra és begyakorlásra.
Sématerápia: A kognitív viselkedésterápia módszerein túl hangsúlyt fektet a gyermekkorban megszilárdult, megváltozatni kívánt sémák kialakulásának feltérképezésére és a korrektív élményekre az új sémák megszilárdítása céljából. Jobban foglalkozik az érzelmekkel. Kifejezetten hatékonynak találták a borderline személyiségzavar kezelésében.
EMDR (Szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás): Traumatikus, megrázó események feldolgozására és az azokhoz kapcsolódóan kialakuló pszichés tünetek feloldására irányuló terápiás eljárás. A traumának a felidézésével egyidejüleg a klienst a szakember kétoldali stimulációval látja el (ez lehet hang, kép vagy érintés alapú is), melynek célja, hogy a megdolgozandó események könnyebben előtérbe kerülhessenek (az alvás REM-fázisához hasonló szemmozgást előidézve) és a traumatikus eseményhez kapcsolódó érzelmi intenzitás a kezelések során fokozatosan normalizálódhasson.
KIP (Katatím Imaginatív Pszichoterápia): Szintén relaxált tudatállapotban, azonban irányított vezetés mellett megjelenő, intenzív érzelmi töltetű belső képekkel való munka. A folyamat során folyamatos a kliens és a terapeuta között a párbeszéd, melynek során a mélyről előásott tartalmak újra feltérképezhetővé és feldolgozhatóvá válnak.
Hipnoterápia: Ez a módszer is módosult tudatállapotban a belső képek megdolgozásával foglalkozik. Lehet relaxációs, aktív éber (fizikai aktivitás által előidézett) és regressziós (gyermekkor megélését visszaidéző) formája. A hipnotizőr szuggesztiókat alkalmaz.
Pszichoanalízis: A kliens szabad asszociációk révén feltárja belső vágyait, fantáziáit, konfliktusait, vagy más megfogalmazásban kendőzetlenül mindent kimond, ami éppen megfordul a fejében, melyet az analitikus szabadon lebegő figyelemmel befogad, nyugtáz és átdolgoz. Ezáltal a szakember a klienshez való kapcsolódásával ahhoz segíti őt hozzá, hogy jobban megismerhesse a belső világát és szembenézhessen azzal a személyiségének fejlesztése érdekében.
Rövid pszichodinamikus pszichoterápia: A pszichoanalízis módszerével dolgozik, de amíg az egy hosszú, időhatár nélküli, a személyiség minél teljesebb átdolgozására irányuló módszer, addig a rövid dinamikus terápia időhatáros és a személyiség egy szűkebb szeletét veszi górcső alá.
Művészetterápia: Az alkotásban, mint kreatív tevékenységben rejlő öngyógyító erőre alapoz annak céljával, hogy a belső feszültségek feloldásra kerülhessenek, az érzelmek megmunkálhatóvá válhassanak, az én önkifejeződése megvalósulhasson, mely által önismereti tapasztalatot szerezhessen. A művészetterápia lehet aktív vagy befogadó annak függvényében, hogy a kliens részt vesz-e az alkotói folyamatokban, vagy az alkotások által közvetített érzelmek, gondolatok, értékek befogadásának hatására kapcsolódik és fér hozzá saját asszociációihoz. Több fajtája ismert, pl: zeneterápia, képzőművészet-terápia, táncterápia, irodalomterápia, stb.